Tudatos Analógiás Gondolkodás
tréning
A TAG I.-ben közös, interaktív helyzetekben gyakoroljuk mindazt, amiről az Analógiás szemlélet oldalon elméletben írok. Hogyan veszünk észre kapcsolatokat különböző tapasztalatok és megélések közt? Hogyan bontjuk ki és értjük meg ezeket a kapcsolatokat? És a legfontosabb: hogyan tudunk ugyanarra a tapasztalatra több nézőpontból is ránézni?
13 X 180 perc
élő csoportmunka
3 X 60 perc
egyéni konzultáció
42 élő óra
résztvevőként
A Tudatos Analógiás Gondolkodás tréning gerincét 13 × 180 perc élő, kis létszámú csoportmunka adja. Ehhez minden résztvevő számára három egyéni alkalom is kapcsolódik. A teljes folyamat így 13 hétig tart, 39 óra közös csoportmunkából és 3 óra egyéni munkából áll, vagyis összesen 42 óra élő munkát jelent.
Nem az történik, hogy elmondom, hogyan kell analógiásan gondolkodni, te pedig hazamész az információval. Tanítok, azután használjuk is azt, amiről beszéltünk.
A tréningen az elméleti alapozás mellett dolgozunk hétköznapi élethelyzetekkel, képekkel, szóképekkel, történetekkel, mítoszokkal, álmokkal, szimbólumokkal és saját élményekkel.
A tréningalkalmakon a csoport és a csoportdinamika maga is a tanulási helyzet része.
Gondolatból gyakorlat
Amit az élő csoport hozzátesz
Egy előre elkészített tananyagban megmutathatok öt különböző értelmezést ugyanarról a dologról, de egy élő csoportban megszülethet a hatodik, hetedik és nyolcadik is, ráadásul úgy, hogy mindenki ugyanazt a lapot nézi, amit te.
Ebben a munkafolyamatban azt is gyakoroljuk, hogy egy új nézőpontot ne minősítsünk rögtön helyesnek vagy helytelennek. A résztvevők beszámolói szerint az egyik legjobb élmény a tréningen az a tapasztalat, hogy hányféle szemszög, szemlélet és világlátás fér meg egymás mellett, úgy, hogy mindez a saját magunk megértését segíti.
Eközben én tanítok, kérdezek, összefüggésekre mutatok rá, összekapcsolok és szétválasztok. Van, amikor egy pszichológiai nézőpont segít minket tovább, máskor egy mítosz. Bizonyos helyzetekben előrelendít a spirituális értelmezés, de van, hogy pont az a hasznos, ha szigorúan a tényeknél maradunk.
Jung munkái több ponton fontos hátteret adnak számomra ehhez a gondolkodáshoz.
A tréning működhet online csoportként és személyes, jelenléti formában is. Mindkettőben ugyanaz a program és ugyanaz az élő munkamód.

A csoportalkalmakhoz egyik formában sem tartozik általános visszanézhető felvétel,
mert éppen az ott történő gyakorlat, a reakciók, a kérdések,
a csoportban megszülető nézőpontok és a személyes megosztások adják a munka jelentős részét.
Miért a Tarot Nagy Arkánumával dolgozunk?
A Tarot Nagy Arkánumának 22 lapja elképesztően gazdag gyakorlóanyag az analógiás szemlélet elsajátításához.
A lapok mindegyike az emberlét valamely tapasztalatát hordozza, szimbolikus formában: szereplők, tárgyak, gesztusok, viszonyok és kulturális jelentésrétegek egyszerre jelennek meg a képeken. Ugyanaz a kép képes megmozdítani egy személyes emléket, miközben kapcsolódhat egy kedves mesénkhez és felvet pszichológiai kérdéseket is. A tréningen nem az a cél, hogy egy-egy lap jelentését megtanuljuk – már csak azért sem, mert a lapoknak nincs egyetlen fix jelentésük. Ezzel együtt a tréning végére a résztvevők már remekül eligazodnak a Nagy Arkánumban, és egyszerűbb kirakási módokat is megtanulnak.
A Nagy Arkánumot a Hős útjának egyik szimbolikus olvasataként is vizsgáljuk, így a folyamatban aktívan dolgozunk archetípusokkal, mítoszokkal, személyes történetekkel és egyéb jelentésrétegekkel is. A program során más területekhez is kapcsolódunk: többek között álmokhoz, jungi fogalmakhoz, hermetikus gondolkodáshoz és alkímiai képekhez.
A Nagy Arkánum mind a 22 lapjához részletes PDF háttér- és mélyítőanyag tartozik. Ezekhez a tréning során is vissza lehet nyúlni, és később is referenciaanyagként használhatók.
A folyamat bizonyos pontjain vezetett meditációkkal is dolgozunk, ezek külön hanganyagként később is visszahallgathatók.
A Tarot tehát végig fontos nyelv marad, de a TAG I. nem Tarot-tanfolyam. A cél az analógiás gondolkodás tudatos gyakorlása, és közben az önismereti és önreflexiós munka elmélyítése. Hogy emellé még a Tarot rendszerébe is bevezetést nyer a résztvevő, az öröm az örömben.
A tizenhárom alkalom egymásra épül
A program első részében lefektetjük az analógiás gondolkodás és a szimbolikus munka alapjait. Innentől kezdve egyre többféle területet kapcsolunk be a folyamatba: Jung pszichológiájának térképét, álmokat, mítoszokat, szinkronicitásokat, spirituális és hermetikus gondolatrendszereket, de ezeket józan ésszel vizsgáljuk, és mindig visszavezetjük a mindennapi működésünk terepére.
Nem tizenhárom egymástól független előadást tartok.
Az egyik alkalmon megismert fogalom vagy gondolkodási művelet később más formában újra előkerül. Egy szimbólummal eleinte csak asszociációs szinten dolgozol, később már több értelmezési keretet is össze tudsz vetni. A szimbólumokat a saját életünk kontextusában is vizsgáljuk. A közös tanulási ív mellett végig követjük azt is, mi történik veled személyesen a folyamatban.
A tréning megkezdése előtt egy
60 perces személyes Tarot-elemzésen és orientációs beszélgetésen dolgozunk együtt. Itt megnézzük, milyen saját témákat hozol, és mire érdemes figyelned a közös tanulási ív során.
Nagyjából félidőben egy újabb
60 perces egyéni integrációs beszélgetésben megnézzük, változott-e valami benned, vannak-e esetleg új kérdések, amik közben fontossá váltak.
A tréning lezárása után pedig egy harmadik, szintén 60 perces
záró integrációs beszélgetés segít rendezni magadban a teljes folyamatot és mindazt, amit abból személyesen továbbviszel.
Így a három egyéni alkalomnak is saját íve van: személyes fókusz → félidei integráció → záró integráció.
A 13 × 180 perc csoportmunka és a három egyéni alkalom együtt alkotja a programot.
Az analógiás gondolkodás, a szinkronicitások megértése segített át azon az időszakon, amikor már azt éreztem, hogy nemhogy a falig értem el, hanem már be is szorultam abba.
Kinga, 44
Dalma, 26
Gizus, 53
A részvételi díj
tartalmazza
• 13 × 180 perc élő csoportos tréninget — összesen 39 óra közös tanulást és gyakorlást;
• 3 × 60 perc egyéni munkát — egy tréning előtti személyes Tarot-elemzést és orientációs beszélgetést, egy félidei és egy záró integrációs beszélgetést;
• a Nagy Arkánum mind a 22 lapjához részletes PDF háttér- és mélyítőanyagot;
• a folyamathoz tartozó vezetett meditációkat, amelyek később is visszahallgathatók;
• a tréning során végzett sajátélményű feladatokat, szimbolikus munkát és csoportos gyakorlatokat.
Online csoport
240.000 Ft
Személyes jelenléti csoport
265.000 Ft
Részletfizetésre is van lehetőség, ennek módját és ütemezését az ismerkedő beszélgetésen egyeztetjük.
A spirituális önmegismerés iskolájának tagjai a részvételi díjból 10% kedvezményt kapnak.
Online SÖI-tagár
216.000 Ft
Jelenléti SÖI-tagár
238.500 Ft
A SÖI-tagság nem előfeltétele a tréningen való részvételnek.
A csoportalkalmakhoz nem tartozik általános visszanézhető felvétel,
a vezetett meditációk viszont külön hanganyagként később is elérhetők.
A következő online tréning indulása
2027. január
Mielőtt csatlakoznál a csoporthoz, beszélgetünk.
Ez egy ingyenes, kb. 30 perces online ismerkedő beszélgetés, és különáll a részvételi díjban foglalt három egyéni alkalomtól. Nem része a 42 élő órának.
Ennek egyszerű oka van: ennyi időt együtt tölteni és ilyen aktívan dolgozni akkor érdemes, ha mindketten azt látjuk, hogy ez a munkamód megfelelő lehet számodra. Te is kérdezhetsz a programról, elmondhatod, miért érdekel, és megnézheted, hogy valóban ezt a fajta élő, csoportos és sajátélményű munkát keresed-e.
Én pedig azt tudom felmérni, hogy azzal, amit hozol és ahogyan dolgozni szeretnél, tudok-e neked ebben a tréningben megfelelő tanulási teret adni.
A beszélgetés végén mindketten dönthetünk úgy, hogy együtt dolgozunk, és úgy is, hogy nem ez a megfelelő forma.
Ha a fentiek alapján szeretnéd vállalni ezt a közös munkát: